Kisvárosimindennapok

Egyszerű hétköznapi ember mindennapi élete és semmi más.

2012 March 22, Thursday

A víz világnapja

Március 22. - A Víz Világnapja

1992-ben az ENSZ 47. közgyűlésén március 22-ét a Víz Világnapjának nyilvánították és 1994. óta világszerte próbálják felhívni a figyelmet vízkészletünk fontosságára. A megemlékezéshez minden évben más jelmondat tartozik, ami 2010-ben "Tiszta vizet az egészséges világért"


Bár a Föld felszínének mintegy 70 százalékát víz borítja, tengerek és óceánok formájában, az összes vízkészletből csupán 2 százalékot tesznek ki az édesvizek. Ennek legnagyobb része (az összes édesvízkészlet 77 százaléka) a sarki jégtakarók és gleccserek jegébe fagyva, illetve felszín alatti rétegvíz és mélységi víz (az összes édesvízkészlet 21 százaléka) formájában van jelen. A folyóvizek, az édesvízi tavak, a talajvíz, illetve a légkörben található vízpára alkotja a fennmaradó részt.

A vízhiányos országok lakossága – tanulmányok szerint – 2025-re az ezredfordulós közel fél milliárdról 3 milliárdra nőhet. (Afrikát és Dél-Ázsiát érinti a probléma mindenekelőtt). A sótalanítás lehet az ivóvíz előállítás egyik módja, a WWF azonban figyelmeztet az üzemekkel kapcsolatban fellépő problémákra.

Számtalan országban okoz égető problémát a tiszta víz hiánya, a szárazság által sújtott területek nagysága egyre nő.
A természeti katasztrófák következtében további embertömegek ellátását kell palackozott vízzel megoldani - gondoljunk csak az idei földrengésekre Haitin, vagy Chilében.

A tiszta víz hiánya a katasztrófáktól függetlenül is - pl. az afrikai országokban - rendszeresen vezet járványok kialakulásához.

A Víz Világnapja magyar oldalán olvasható: A vízhiány az emberi biztonság három alaptényezőjét fenyegeti: az élelmiszer-termelést, a környezet egészségét, valamint a társadalmi és politikai stabilitást. A világ legkülönbözőbb részeiből származó bizonyítékok arra utalnak, hogy ezek a veszélyek reálisak. Szerencsére a vízháztartás fenntartható kezelése óriási lehetőségeket nyújt az élet minőségének javítása és a társadalom biztonsága szempontjából.

Ahhoz, hogy a jövőben is mindenkinek jusson tiszta ivóvíz, hogy megmaradhassanak a folyók és tavak, erőfeszítéseket kell tennünk vizeink megóvásáért, állapotuk javításáért. Ezt célozza meg az Európai Unió Víz Keretirányelve, amely kimondja, hogy a tagállamokban 2015-ig jó állapotba kell hozni a felszíni és felszín alatti vizeket, és fenntarthatóvá kell tenni ezt a jó állapotot.

A hazai vizek állapota nem rossz, de nem is elég jó. Jelenleg soha nem látott mértékű, sokmilliárdos vízminőség-javítási, csatornázási, szennyvízkezelési programok zajlanak szerte Magyarországon. Ezek révén az állam igyekszik mindent megtenni, amire ereje, képessége van – azonban felszíni vizeink tisztábbá tételéért, a felszín alattiak minőségének megőrzése érdekében mindannyian tehetünk valamit. Nemcsak a Víz Világnapján, hanem mindig, amikor megnyitjuk a csapot, és mikor kihúzzuk a lefolyó dugóját.

Ezen a napon én is aktívan részt vettem a programokba ,illetve adtam át valami kis tudást a vízzel kapcsolatosan pár száz gyereknek egészen óvodás kortól. Jóérzéssen töltött el és valahogy nem merítettek ki a lurkók. Régen óvonő szerettem volna lenni ígyhát egész jól megbírkóztam a körülményekkel .

Takarékoskodj a vízzel mert nem lesz mindig természetes hogy kinyitod a csapot.

2012 March 16, Friday

Diabáz-barlang

Sikeresen visszatértem a föld mélyéről. Ez kicsit másabb típusú volt , mint a Szabadság-barlang. Már az érkezésnél hatalmasat estem és a könyököm eléggé nyöszörgöt de legalább a hagyományos napi esés szám megvolt. Mindösszesen 5-en mentünk. A vezetőnk egy iszonyat aranyos ember volt és rettentő okos. Ő maga is résztvett a barlang feltárásában. Annyira tele lettem kék zöld foltokkal hogy hihetetlen mint akit agyonvertek, de megérte mert felejthetetlen élmény volt. Biztos jó kis izomlázam lesz megint .   A két barlangról a képeket a hosszú hétvége folyamán megosztom majd :)

2012 March 9, Friday

Diabáz-barlang a következő kihívás Március 15-én :)

Diabáz-barlang

Adatok:
Kataszteri szám: 5331-9
Hossz: 1000 méter
Vertikális kiterjedés: 161 méter
Mélység: 161 méter
Magasság: 0 méter
Kutatási engedélyek száma: 1
Település: Miskolc
Hrsz: 01094
NP Igazgatóság: Bükki NP Igazgatóság
Hatóság: Észak-magyarországi KTVF
Védettség: fokozottan védett
Látogathatóság: NPI hozzájárulásával látogatható (jogszabályban nevesített); lezárt

Szinonímák:
Bánkúti 1. víznyelõbarlang ?
Bánkúti 2.sz. nyelõ
Bánkúti visszafolyó

Diabáz-barlang
1988 óta fokozottan védett barlang a Bükk hegységben. A Bánkúti Turistaháztól D-re 855 m tszf. magasságban nyíló Bánkúti visszafolyó régóta ismert volt. Az eltömődött időszakosan aktív víznyelő bontását 1963-ban kezdték, de a bejutás csak 1975-ben történt meg. A főként triász időszaki mészkőben kialakult járatok több helyen triász porfiritet tárnak fel. Nevét a porfirit diabázként való téves meghatározásából ered. A lépcsőzetesen mélyülő, aknákkal tagolt rendszer feltárt hossza megközelíti az 1 km-t, mélysége 153 m, hazánk 7. a hegység 4. legmélyebb barlangja. Inaktív részeit látványos, színgazdag, változó formájú és méretű cseppkövek, lefolyások, zászlók díszítik, többhelyen heliktit is található. A 25 m mélységben fakadó állandó vízhozamú forrásnak köszönhetően főágában egész évben víz folyik. A mélyben elnyelődő víz a Garadna-forrásban jut a felszínre. A nyolcvanas években a Bánkúti Turistaház vízellátása érdekében a barlangot víztározóként kívánták hasznosítani. A sikertelen kísérletet ma már csak egy kis betonkoszorú őrzi. A barlang természeti értéke mellett az ott történt balesetekről is nevezetes. Bejárásához jó erőnlét, mászótudás, költéltechnikai ismeret és engedély szükséges. Irod.: Kordos L. (1984): Magyarország barlangjai. Gondolat Kiadó; Nyerges M.: Diabáz-barlang. In.: Székely K. (2003): Magyarország fokozottan védett barlangjai. Mezőgazda Kiadó


Képek:

2012 March 9, Friday

Szabadság-barlang


Szabadság-barlang

Adatok:
Kataszteri szám: 5430-4
Hossz: 3030 méter
Vertikális kiterjedés: 48 méter
Mélység: 30 méter
Magasság: 18 méter
Kutatási engedélyek száma: 0
Település: Égerszög
Hrsz: 031
NP Igazgatóság: Aggteleki NP Igazgatóság
Hatóság: Észak-magyarországi KTVF
Védettség: fokozottan védett
Látogathatóság: NPI hozzájárulásával látogatható (jogszabályban nevesített); lezárt

Szinonímák:
Égerszögi-víznyelõ
Kecskéskút-rendszer
Szabadság-cseppkõbarlang
Égerszögi Szabadság-cseppkõbarlang
Égerszögi-víznyelõ
Kecskekút-rendszer
Égerszögi Szabadság-barlang

Szabadság-barlang
Földtani jelentősége alapján 1982 óta fokozottan védett természeti érték az Aggteleki-karszton. Az Aggteleki- és Szlovák-karszt más barlangjaival együtt 1995 óta a Világörökség része. Égerszög község határában, 322 m tszf. magasságban nyílik. A hegység harmadik leghosszabb rendszere. A Dász-töbör legmélyebb pontján található, fő víznyelőjének megbontásával 1954-ben, Balázs Dénes vezetésével tárták fel az Élelmiszeripari Minisztérium Kinizsi Barlangkutató Csoport tagjai. Újabb jelentős, 500 m hosszú szakasz feltárására 1991-ben, Vidics Zoltánné és Frecska József irányításával, az FTSK barlangkutatóinak részvételével került sor. Összhossza 3219 m, függőleges kiterjedése 35,4 m, vize a Jósva-patak vízrendszeréhez tartozó Kecske-kút forrásban jelenik meg. A triász időszaki mészkőben és dolomitban húzódó járatok jellege a befoglaló kőzettípusok szerint változó. A szűk, meanderező, változatos színű és formájú cseppkövekkel gazdagon díszített szakaszt erősen feltöltött kuszoda, majd szűk, kulcslyukszelvényű szorítókból és szépen díszített tágas termekből álló szakasz váltja fel. A lezárt barlang látogatásához engedély és alapfelszerelés szükséges. Irod.: Szunyogh G.: Szabadság-barlang. In.: Székely K. (2003): Magyarország fokozottan védett barlangjai. Mezőgazda Kiadó


Képek:

Hát hogy is mondjam...Ez hatalmas élmény volt számomra. Elmondhatatlan élmény volt lent lenni a földalatt. Hát egy biztos nem egy a túristák által ismert kiépített barlang. Iszonyatosan nagy izomlázam lett másnapra és mivel kondizgattam is ezért még mindív van az izomlázból. Sajátképeket majd rakok fel :))

2012 February 25, Saturday

Trágyadomb...

Itt a jóidő 7 ágra süt a nap. És miért süt? na miért? mert nem tud főzni. De végre kiganajoztam az autómat. Mondanom se kell nagy meló volt. Kb 2 zsák szemét. De legalább megtaláltam az úszómatracom meg a napernyőmet. POZITÍV. Bár lemosni nem sikerült te ami késik nem múlik. :)

2012 February 23, Thursday

Óriási vízbolygót fedeztek fel

Óriási vízbolygót fedeztek fel

Új típusú bolygót, egy párás vízi világot fedeztek fel amerikai kutatók a Hubble-űrteleszkóp segítségével. A GJ 1214b katalógusjelű planéta nagyobb, mint a Föld, de kisebb, mint az Uránusz. Mivel a bolygó közel van a Földhöz, első számú célpontja lesz a további kutatásoknak.

MTI

A felfedezésről az Astrophysical Journal online kiadásában jelent meg tanulmány. A bolygót még 2009-ben figyelték meg először a Hubble segítségével, de csak most sikerült megismerni összetételét és légkörét.

A vízbolygó egyetlen ismert bolygóra sem hasonlít, hiszen nagy részét víz teszi ki.

Eddig a csillagászok 700 exobolygót fedeztek fel, és további 2300 jelöltet térképeztek fel. Ezek a planéták igen nagy változékonyságot mutatnak, hiszen van közöttük “habkönnyű, és olyan sűrű is, mint a vas. Felfedeztek már olyan idegen világot is, amely egyszerre két nap körül kering.

A GJ 1214b, amely mindössze 40 fényévnyire van a Földtől a Kígyótartó csillagképben, teljesen új kategóriát képvisel. A szuperföldekhez tartozik, mivel átmérője 2,7-szer haladja meg a Földét, a tömege pedig hétszer nagyobb.

Egy vörös törpe körül kering 2 millió kilométeres távolságra, a felszínén a hőmérséklet eléri a 230 Celsius-fokot, vagyis túl forró, hogy élet legyen rajta.

Zachory Berta és kutatócsoportja a Hubble kameráját használta vizsgálathoz. Mivel ismerték a bolygó tömegét és méretét, kiszámolták sűrűségét, amely mindössze 2 gramm köbcentiméterként. A Föld sűrűsége 5,5 gramm köbcentiméterként, a vízé 1 gramm köbcentiméterként.

Ebből arra következtettek, hogy a bolygón sokkal több a víz és sokkal kevesebb a kőzet, mint a Földön. Az idegen világ belső szerkezete is jelentősen különbözhet a Földétől.

A magas hőmérsékletnek és a magas nyomásnak köszönhetően egzotikus anyagok képződhettek, forró jég, vagy szuperfolyékony víz.

A GJ 1214b valószínűleg sokkal távolabb alakulhatott ki napjától, ahol bőségesen volt jég, majd közelebb vándorolt a vörös törpéhez.

Mivel a bolygó közel van a Földhöz, első számú célpontja lesz a további kutatásoknak, például a NASA James Webb-űrteleszkópjának, amelyet a tervek szerint 2018-ban állítanak pályára.

Forrás:http://www.szeretlekmagyarorszag.hu/oriasi-vizbolygot-fedeztek-fel/

Valahogy az ilyen dolgokat imádom olvasgatni :)

2012 February 23, Thursday

Ember és Bioszféra Konferencia

Ez volt a szedai program :

2012, február 10 - 14:20 - ttktitkar

Időpont: 2012. február 22. (szerda)

Helyszín: EKF "C" épület nagyterme C-124, valamint a felső emelet folyosója.

Programterv:

8:00-8:10 - Megnyitó: Pénzesné dr. Kónya Erika - EKF Biológiai Intézet Intézetigazgató

8:10-8:55 - Prof. Dr. Szlávik János - MTA Doktora, EKF GTK Dékán, Intézetigazgató

Stockholmtól a Rio+20-ig (Út a fenntarthatósághoz)

8:55-9:40 - Prof. Dr. Mika János - MTA Doktora, egyetemi tanár

Klímaváltozás-A növénytakaró szerepének felismerése (1972-2012)

Kávészünet

10:00-10:45 - Prof. Dr. Orbán Sándor - MTA Doktora, egyetemi tanár

Kriptogámok (gombák, zuzmók, mohák) védelmének alakulása Magyarországon az elmúlt évtizedekben

10:45-11:30 - Prof. Dr. Biacs Péter Ákos - MTA Doktora, prof. emeritus

Élelmiszer-biztonság és biotechnológia

Kávészünet

11:50-12:35 - Dr. Rodics Katalin - Greenpeace, egyetemi docens

Az Ember és a Biológiai sokféleség 1972-2012

12:35-13:20 - Prof. Dr. Kárász Imre - EKF Környezettudományi Tanszék Intézetigazgató, egyetemi tanár

A környezeti oktatás helye és szerepe a hazai köz- és felsőoktatásban (1972-2012)

Ebédszünet

14:00-14:45 - dr. Szügyi György

A fenntarthatóság mágikus hármasa és a teljesítménykényszer tudatos kezelése.

14:45-15:30 - Szakács Ibolya

Hogyan éljük túl a civilizációt? Táplálkozás, mint a legfontosabb egészséget befolyásoló tényező.

Kávészünet

15:50-16:35 - Császár Sándor

Élettér káros tényezői

16:35-17:20 - dr. Fritz Péter

Az egészség, a cégvezetés kulcsszereplője!

 

17:20 - Záró gondolatok


A kiállító szervezetek listája:

- ÁNTSZ

- Bükki Nemzeti Park

- EKF Földrajz Tanszék

- EKF Környezettan Tanszék

2012 February 23, Thursday

Zűrös Kedd és unalmas hét

Kedd este érkeztem vissza főiskolához tartozó városkába vagy a városhoz tartozó főiskolához. Igen ez azt jelenti hogy rosszkislány voltam és bizony lógtam 2 óráról. De csak előadásról.Az egyik barátnőm ki jött elém a buszhoz és elmentünk neki Álomtáskát venni,persze ezalatt én teljesen elfelejtkeztem arról a tényről hogy a másik barátnőmmel talit beszéltem meg az egyik klubba egy kávé erejéig . Iszonyat kellemetlenül éreztem magam hogy elfelejtkeztem róla. Telefonálás után nagy dúlva-fulva a kedvenc kávézónkba csak összefutottunk.Mondanom se kell iszonyat mérges volt rám. De ezt meg is értem szóval sűrű ölelés és bocsi kérés következtében megbocsájtott. Szegényke neki ez a kedd rémes volt mindenki megfeletkezett rólla és egész nap egyedül volt a suliba.Megittuk a szokásost majd megjött a 4.primadonna is. Sajnos dulifuli kisasszonynak ment a busza mert ő nem koliba lakik hanem közeli vagány ezért ő sietve távozott. Nekünk pedig kötelező program volt a szakestre a hely beszerzése.Tehát loholtunk át a városon. Bár ne tettük volna . Mikor beléptem az ajtón azonnal megütötte a fülem egy éles hang és a nevemet kiabáló kissé illuminált állapotba lévő leányzó.Akit nem mellesleg nem birok hosszútávon elviselni.Iszonyatos ölelgetés meg minden. (fuj de rühellem az ilyet) Meghivtak egy csocsóra,hát egye fene egybe úgy gondoltam hogy nem halok bele.....iszonyatosan a pofámba mászva visítozás meg minden......Majd később eröltetve becibáltak a raktárba a visítós a pultos és egy számomra ismeretlen középkorabeli rusnya alak. Ez semmi de mikor már drogot akarnak letoszigálni az ember torkán az túl megy minden határon és kez kihozni a béketűrésemből.De tűrtőztettem magam és elegánsan kimentettem magam a helyzetből. ELÍTÉLEM A DROGOS LÓFASZOKAT! Hálistennek a barátaim utánna vették a lapot mikor azt kiabáltam h munkatalálkozóra kell menni és elkésünk .Gyorsan megbeszéltük a hely bérletét és sietve távoztunk. Fö azt a kedves k. eget neki.

Szerdán Bioszféra konferencia volt tehát a szerdai óráim és szépen csak úgy lebegtek a levegőbe. Este ismét ökofilmklubb volt , de ezúttal már jóval érdekesebb volt a film, bár a román nyelv helyenként angol felirat és az angol felirat alatti magyar felirat kicsit bonyorult és néhol értelmezhetetlen volt számomra.A kép mindenért kárpótolt,szóval egész jól szórakoztam egy boroskóla elfogyaztása után.Mikor vége lett a szokásos csajos összejövetel következett de ezúttal nem csupán a szokásos agyterhető hülyeség folyt hanem a szakestett is bőven szerveztük. Mivel a mai órám az az egyetlen egy is elmaradt ezért jócskán volt időnk és senki nem rohant sehova.Ma pedig egész nap lustálkodtam és ebédeltem nah meg persze a modulokon munkálkodtam a délutáni megbeszéléshez a nemzeti parknak. Még mindíg elég feszélyezve érzem magam de már alakul a dolog .

2012 February 20, Monday

Vasárnapi program egy kis barlangászás...

István-lápai-barlang

Adatok:
Kataszteri szám: 5372-6
Hossz: 8700 méter
Vertikális kiterjedés: 254 méter
Mélység: 254 méter
Magasság: 0 méter
Kutatási engedélyek száma: 1
Település: Miskolc
Hrsz: 01054
NP Igazgatóság: Bükki NP Igazgatóság
Hatóság: Észak-magyarországi KTVF
Védettség: fokozottan védett
Látogathatóság: NPI hozzájárulásával látogatható (jogszabályban nevesített); lezárt

Szinonímák:
István-barlangi-zsomboly
István-lápai-víznyelõ
Istvánlápai víznyelõbarlang
Istvánlápai zsomboly
István-zsomboly(!)
Szent István-lápai aknabarlang
István-lápai-barlangrendszer

István-lápai-barlang
Magyarország legmélyebb, fokozottan védett barlangja. A bükki Nagy-fennsíkon, 554 m tszf. magasságban nyíló, mintegy 6 km összhosszúságú, 253 m mély rendszert egy időszakosan aktív víznyelő megbontásával 1964-ben tárták fel Gyenge Lajos irányításával a miskolci barlangkutatók. A triász időszaki mészkőben kialakult, lépcsőzetesen mélyülő aknasorhoz a 200 m-t meghaladó mélységben tágas szintes járat csatlakozik, melynek mindkét végén a továbbjutást szifon nehezíti. A főág felett kiterjedt kürtőrendszerek, szifonkerülő és emeleti járatok húzódnak. A meanderező patakmedret szép örvényüstök a falakat, pedig változatos színű és formájú cseppkőképződmények, hatalmas cseppkőlefolyások díszítik. Hidrológiai vizsgálatok szerint a barlang számtalan fennsíki víznyelővel áll kapcsolatban, s talán a legnagyobb bükki barlangrendszer része. Bejárata lezárt, bejárásához engedély, valamint kötéltechnikai eszköz alkalmazása és igen jó erőnlét szükséges. Irod.: Nyerges A.: István-lápai-barlang. In.: Székely K. (2003): Magyarország fokozottan védett barlangjai. Mezőgazda Kiadó


Képek:

Szóval ez lett volna a vasárnapi programom. Igen jóllátátok a a volna szót,mivel a dolog sajnos meghiúsult ugyan is a barlangot lelakatolva találtuk. A részletek most lényegtelenek az a lényeg hogy nem sikrült lejutni . Nah de semmi szomorkodás! Majd legközelebb :) Helyette egy kis gyalogturára mentünk a hatalmas hóba és az is iszonyatosan jó volt:)

2012 February 20, Monday

Bagolyles Miskolcon, 2012. február 18-án

Bagolylesre hívja az érdeklődőket az MME Bükki Helyi Csoportja 2012. február 18-án (szombaton) a miskolci Egyetemváros parkjába. A részvevők megtanulhatják, hogy mire kell figyelni, hogyan lehet felfedezni egy ilyen nappalozóhelyet és bepillantást nyerhetnek a madarak "mindennapjaiba".

 


Gyülekező: délelőtt 10 órakor, Miskolc Egyetemváros főbejárata előtt

A szervezők célja, hogy mindenki a saját lakókörnyezetében figyelje az alkalmas élőhelyeket, és hasonló tartózkodó helyeket fedezzünk fel az Önkéntesek segítségével.

 

Nah itt voltam szombaton :) Iszonyatosan élveztem ezt a programot! Az ember rengetek újdonságot és új embert ismerhet meg egy-egy ilyen program alkalmával.